Ringatom magam,

hogy ne fájjon annyira kettétépett lelkem,

kettészakadt, mart, zavart,

ordító hangtalant bezárva választott falak közé

nyughatatlan bénaság folyt lefelé.

Megint itt van. Megint rám vicsorít és

röhögve döf keresztül, mérgez meg, zsigerel ki.

„Előtted a kesztyű. Ezt éld túl.”- okádja a szerelem.