Vége a karácsonynak, újra fel lehet lélegezni, és újra eszembe jutott, hogy írni is kéne néha, nem csak gondolni rá, merthogy attól még nem lesz leírva. Ördögi kör, mivel abban a pillantásban ahogy leülök, hogy na akkor most mindent kiírok magamból, hát persze hogy ezerfelé potyog az összes ötletem meg gondolatom amit megörökítésre szántam. Ehhez még hozzájön, hogy van néha egy két frankó ihletett percem, de akkor meg nincs a közelben gép meg nyugodság, hogy le tudjam írni. Bosszantó.

Tehát itt ülök, 2009 utolsó napján, bámulva a képernyőt, gondolatban kapkodva az emlékek után. Ha máskor nem is, Szilveszterkor igazán lenne indokom szentimentálisnak lenni, de persze most nem vagyok nosztalgikus hangulatban. Elmémben összezsúfoloódik egy csomó kép, emlék, kedves pillanatok, örömök és jópár gond, de még azt sem tudom idén voltak-e. Tényleg öregszem. Olyanokon gondolkodom, hogy hova megy el egy élet, hogy tényleg egy napnak tűnik, meg hogy meghalok. Pedig ha minden igaz még fogom pár évig taposni a flasztert.

Holnap, azaz szűk hat üra múlva megint kezdődik minden előlről, ami valami végtelen úgymond reménnyel (?), de legalábbis várakozással tölt el. Új esély. Mondjuk én sosem teszek újévi fogadalmakat, mert úgysem tartom be, és utálni fogom magam érte, az meg kinek kell ugyebár, de akkor is új esély. Nameg, megint jön a tavasz. Zöld lesz minden. Meg szines. Meg illatos, és meleg. Akárhány éves vagyok, tavasszal fiatalnak érztem magam. És akár mi történik, Miskolcon úgy érzem nem történhet baj. Logikusan következik ebből, hogy nincs jobb, mint Miskolcon tavasszal. 

Tehát évvége, nagyokat mondunk, mégnagyobbakat hallgatunk. Az én esetemben a második a jellemzőbb, akár milyen hihetetlen.

És hogy mi lesz jövőre? Nem tudom.

De hinni akarok a jobban. 

Nem, Neon, nem ennyit akartam mondani.

Hát igen. Visszaolvasva van azért némi enyhén debil kisugárzása a blognak, nem? XD

Mindegy, cak egy két dolgot akarok úgymond elmesélni. Tegnap voltunk az arany-lóvidéken, tehát Felsőtárkányban lovagolni, és most olyan kegyetlen izomlázam van a belső combomban, hogy netovább. Ennek ellenére persze megérte, már tudok ügetni, azaz a ló tud alattam,  ami nemm könnyű feladat ha tekinetbe vesszük pihekönnyű súlyomat és több éves profizmusomat a lovaglás területén. A lényeg, hogy frankón bebarangoltam ott a dimbesdombos mindenséget, és kedvem támadt félnomád életet élni:D Egészen addig, míg a lában üszkösödni nem kezdett a barátságos 10 fokban. A srác, aki gondozza meg felel a lovakért, és mellesleg tanít lovagolni erdélyi, és halál poén szavakat használ, néha csak nézünk hogy most mit is akar mondani. Az csak alaphangú, hogy "a ló megilyedett" vagy "édesanyám haragutt".  Jó neki, nálunk tuti fehér lesz a karácsony. Mondjuk két napig kell utaznia érte.

Előtte való nap a Csörgess meg!-et néztem a színházban, és felettébb elnyerte a tetszésem. Azaz annyira istenkirály volt, hogy úgy döntöttem elviszem a családot megnézni-karácsonyi ajándéknak. Erről jut eszembe, jó volna már Krisztával találkozni, lassan teljesen elfelejt...

Ma reggel jött a Mikulás XDXD Idén nem nézte be, tehát figyelembe véve, hogy nem vagyok annyira kifejezetten édes szájú, elég rendhagyó csomagot kaptam: füstölt makréla, lazackonzerv, camambert, pisztácia, és egy tábla csoki. Így máris jobb alapokon áll a kapcsolatunk az öreggel :D Anyunak persze megint én vettem meg a dolgokat és persze megint az utolsó pillanatban, mivel a két tesókám angyalian ártatlan arccal, kérdő szemekkel nézett rám amikor megkérdeztem beszereztek-e vaéamit anyu mikulására. Az öcsém persze frankón eljátszotta, hogy "Mié, azt a mikulás hozza!!!" Majdnem mondtam, hogy hogyne, számlákat meg a húsvéti nyuszi fizeti.

Hazafelé a lidliből húgommal jövünk át az úton, (megjegyzem december ötödikén este ötkor) megállunk a zebránál, de nem a lámpa miatt. "Hallod?" "Aha, miez?" egyszerre: "Rigó!!!" FRankón ott ült egy csupasz díszfacsemetén egy feketerigó és teli tüdőből nyomta a trillát. Tele szatyorral, tök fáradtan ott álltunk vagy öt percet és hallgattuk. Ha nem lett voln karácsonyi díszítés még a parkolóoszlopokon is, elhittük volna neki, hogy tavasz van. Az idő sem volt olyan hideg. Jobbra forgalmas négysávos, balra teli Tesco parkoló ünnepi zsinattal, ő meg ott ül és üvölti az énekét. 

Egy pillanatra tavasz volt. Valahogy így nézhetett ki amikor Ady megérezte az őszt Párizsban a nyárban. Akkor, ott, a tél közepén beugrott a tavasz.

És amíg ezt nem érted meg, addig akárhogy is szeretnéd, nem adom oda a családi csokis kuglóf receptjét.

A Mamám azt mondta, az a hülye aki mondja

Nem tudok pókerezni.

Nem értek számítógépül.

Igen, tényleg azt hittem, hogy Juan Pablo Montoja az egy autó.

Nem értem a szöveges egyenleteket.

Néha lassan esik le egy vicc. És néha a vicc nem is annyira vicces. Szerintetek.

Sokat nézek ki a fejemből látszólag céltalanul a meszi semmit nézegetve. Előfordul.

És nem szégyenlem, mindenki hibázhat.

Az vesse rám az első követ, aki tökéletes.

Hajlamos vagyok elfelejteni, vagy nem meghallani dolgokat.

Sosem vagyok képben a híreket illetően.

Ha valamit nem értek vagy nem ismerek, nem félek megkérdezni.

DE AKKOR SE MONDJA SENKI, HOGY BUTA VAGYOK! Gyerekes vagyok és vannak álmainm, idealistán állok a dolgokhoz és jót várok a holnaptól. ETTŐL NEM VAGYOK HÜLYE. Komolyan mondom, most közel állok ahhoz, hogy dühösnek nevezzem magam. Én ehhez nem vagyok hozzászokva. Engem otthon is mindíg erősítettek, Anyu (aki egyébként bizonyítottan a világ egyik legjobb anyuja) az értékeket emelte ki, és néha megjegyezte, hogy nembaj, ha hagyunk helyet a fejlődésnek. Így szeretet. Megszoktam, hogy az én Istenem is a jóban erősít, a rosszból tanít, és úgy szeret ahogy vagyok, illetve ahogy megteremtett.

Csak azért, mert nem játszom rá, nem jelenti azt, hogy nem vagyok okos. Most fitogtassam hogy én tudom ezt meg tudom azt, és dörgöljem orrok alá? Hordjam nagynak az arcom meg mondjam el fűnek fának milyen nagyszerű kislányka is vagyok én? Merthogy nemcsak hibáim vannak, mitadisten van emiben elég jól sikeredtem. Van hallásom, könnyen tanulok nyelvet (ha akarok), de már most érzem, hogy nem, egyszereűen nem tudom magam fényezni. Mert nem kell. Mert kinek meg minek. Aki annyit lát, hogy buta vagyok és nem rest a tudtomra adni, az gondolom direkt nem veszi feigyelmebe, hogy évfolyamelső vagyok. Aki cikiz, mert nem tudok megcsinálni egy zacskóslevest, az nem látja, hogy azért nem, mert mindíg is rendes kajából főztem legalább 3 emberre teljes menüket. Aki lenéz, mert nem tudok deriválni, vagy nem értem a szöveges egyenleteket, az nem érti, hogy a másik oldalon le tudom elemezni József Attila bármelyik "nagy gondolati tartalmú versek a 30-as évekből"kategóriás versét.

Az, hogy valakinek 130as IQja van, (és ezt szereti naponta a tudtomra adni)nem jelenti hogy jó ember, vagy értékesebb Marikánál, aki betanított munkásként dolgozik a pékségben. (Marika kitalált személy, minden a valóságal megegyező adat csak a véletlen műve lehet.) 

Mások vagyunk. 

Aki IQ alapján értékeli az embereket, az megérdemli. Az IQ test nem méri a tapasztalatot, az érzelmi inteligenciát, és legfőképp a bölcsességet. Ugyanis azt nem lehet bárhonnan beszerezni. 130as IQval sem.

U.I.: Fogalmam sincs mennyi az IQ-m, és nem is akarom tudni. Én tudom mit érek, mésnak meg nem ez alapján fogok bizonyítani. Inkább legyek buta, aki szeret és akit szeretnek, mint rohadt okos, de magányos és fekélyes, utálva az életet és önmagát. 

És aki azt állítja, hogy csak azok hisznek Istenben, akik nem elég okosak, hogy magukban bízzanak vagy beletöröődjenek az életbe, annak azt kívánom, hogy minél hamarabb tapasztalják meg tudásuk végességét.

Forrset Gump, veled vagyok. 

uui ezt a bejegyzést felfokozott érzelmi álapotban jegyeztem le, kérem az esetleges túlzások elnézését.