Ducktails: Dagobert bácsi és a kacsavágás, avagy egy hét vidéken

Bejegyzés kelte: 2010 07 15 (nem volt net)

Igen, végre eljött az idei nyár nagymamás hete, és ezzel minden falusi öröm és bánat. Mint az a címből is sejthető, a mai nap nem virradt minden élőlényre olyan fényesen: négy kacsa felett sújtott le Demoklész kardja, a tervezett öt helyett, tehát ha Titánok harcásan akarjuk mondani, Fortuna egynek megkegyelmezett. Mondjuk Fortuna római volt asszem…tökmindegy. 

Reggel fél ötkor keltem, és 3 óra múltán két nagyon értékes tapasztalattal gazdagodtam: egy, hogy a kora reggel az az időszak, amikor a rég nem tapasztalt érzést, a >fázást< újraélhetem, és kettő, hogy kacsát vágni nehéz. Egyáltalán az ötlet is nehézkes, mivel a kacsa az ugye tollaspihés, puha, aranyos, édesen csámpázik, és sajnos, finom. Ehhez azonban a kacsának át kell esni egy elég, mondhatni kellemetlen procedúrán, miszerint elvágják a nyakát, de mivel vízi madár, nagy a tüdeje, és elég nehezen hal. Innentől tulajdonképpen a kacsának mindegy, de higgyétek el, a kacsatisztítás ás bontás nem annyi, mint a tyúk esetében. Most gyengébb idegzetűek kedvéért nem írom le min mentünk ma keresztül (én és a kacsa) , pedig lehet mindenki vegetáriánus lenne aki olvassa a blogot, de legalábbis a kacsafarmok bevétele radikálisan csökkenne. (Szinte látom magam előtt a címlapokat: A magyar állatgazdaság gyilkosa, Marie Antoinette! xD

Szintén új tapasztalat, hogy a kacsának MINDEN rásze felhasználatra kerül. A húson kívül a még elfogadható részeket mi fogyasztjuk, ezt hívják felettébb szerényen „kacsaapróléknak”, míg a ’halál gusztustalan’ kategóriát a kutyák-macskák veszik kezelésbe. Ehhez elég annyi, hogy értelmet nyert számomra a „szőröstül-bőröstül” kifejezés, és állatetetéskor átsuhant az agyamon, hogy vajon hogy lehetne odaadni a kutyatálat a kutyának, a nélkül, hogy hozzáérnék. Mármint a tálhoz.

Ezen kívül olvasás és híradó dögivel. A mai nap folyamán, már olyan lenyűgöző programokat is beszerveztem, mint az azzal való kísérletezés,hogy pölö az idegmérgezett de még élő legyet ha beledobom a pók hálójába vajon az megérzi-e a legyen a kemotoxot, és ha nem, belepusztul-e ő is. Sajnos a kísérlet meghiúsult, ugyanis a fél méter átmérőjű keresztespók hálójába sierült úgy beledobnom a legyet, hogy pont átesett egy icipici résen és az Othellósban landolt. Ehhez is tehetség kell.

Amúgy készül a Steven Seagal pakk osztályozása, és sorba állítása.

Lehet ideje lenne hazamennem…

Szombat esti láz

A ami családi program a sütő és gáztűzhely takarítása volt. Az apropo onnan jött, hogy ugyan próbáljuk már ki a speckó sütőtisztító szert, amit nem rég vettünk, és hát kicsit elragattatuk magukat....

A vége az lett, hogy körülbelül délután 1 órától este nyolcig vakartuk, töröltük, oldottuk, újrakentük, kiszedtük, átmostuk, lekeféztük, visszaraktuk, leöblítettük, újramostuk, és közben add 1) Szidtuk a felmenőinket, amiért 10 évig hozzá se nyúltunk a sütőhöz (mert hát ki az a hülye, aki a külső látható részen kívül rendszeresen takarítja ??!) add 2) mint a hülyegyerekek, rácsodálkoztunk a csodaszerre, hogy "nééézdmááár, ezt is leszedte", és anya elragattatásában különféle felületeken tesztelte gumikesztyű nélkül, mire én mondtam, hogy ez maró hatású, mire ő, hogy á, gyors lesz.

Nem volt az.

Ebben az a jó, hogy Tarzan meg tegnap petrezselyem aprítás közben elvágta az újját, Moirára meg alapból nem bízunk takarítást, ha kegyelmet akarunk találni az Úr színe előtt, anyuka megégett, tehát: Igen! Talált! Én fogok mosogatni, amíg meg nem gyógyulnak a szaktársak.

És a slussz poén: a sütőtisztítón kívül még vettünk üveglemosót, vízkőoldót, felmosóscuccot, és kíméletes tisztítót. Ja, meg fürdőszoba tisztítót. ...Tehát lehet, hogy igazából mégiscsak jól jártam... :D

What's on your mind?

Akkor számoljunk...Van ugye az iwiw, a facebook, az msn személyes üzenet, és a twitter. Mind azzal nyaggat, hogy mit csinálok épp, min jár az eszem, mit nézek youtube-on, kivel vagyok kapcsolatban, és mit akarok megosztani.

Mindez kezdődött annyival, hogy bjelölgettem emberkéket, hogy dejó, de rég láttam, mi van vele, megnézem a profilját...Tegnap 'kikaptam' egy ismerősömtől, amiért nem reagálok a fészbúkos invitekre meg nem 'lájkolok' dolgokat, azt se tudtam miről beszél :D:D Mondjuk ő eredendően zizi egy kicsit, de ezen balhézni...

És én vagyok a szemét alak, aki naponta csak egyszer néz fel a közösségi oldalakra, de Isten bocsássa meg, van, hogy NEM nyitom meg a nyilvános oldalakat... Bocsánat mindenkitől, de nincsen kapacitásom minden ilyen ki-mit csinál oldalra felmászni, és nemhogy reagálni mindenre, de megöntözni a kertjét, ásni vele kincset, meglátogatni a szigetét, kitölteni a kvízt...

Tehát drága ismerőseim! Én szeretlek titeket, és az, hogy nem vagyok aktív oldalakon, az nem azt jelenti, hogy haragot tartok, vagy nemtetszésemet fjezem ki. E-mailre, smsre válaszolok. A telefont sem kapcsolom ki éjjel. A postát naponta nézem. Mi kell még? 

Ja, és hogy mi van velem? Töbnyire semmi. Vagy csak titok, keress meg személyesen, meghívlak egy teára, és beszélgetünk. Mert az ér is valamit, és akkor is megy, ha nincs áram.

Az éneklő tó

Már rég be akartam jegyezni, hogy levédessem az ötletemet. Nem mintha egy blogjegyzet bármi jogerős elsőbbséget biztosítana, de legalább megynugtat. Április 16.án este jött az ihlet. Az éneklő tó. Persze kedves barátaim első reakciója az volt, hogy álljak le a fűről, de nekem akkor is tetszik. 

Egy tó, ami nem locsog meg csobog, hanem attól függően hogy mennyire zavarodik fel a vize, zenél. ha csak belelógatod a lábújjad a stégről, akkor gyerekdal csendül, ha evező szeli akkor már zenekar, ha pedig vihar van, akkor minden létező skála megszólal különböző zenei stílusokban. Ez az időtől függ- na meg persze a hangulatomtól. Ha jó leszel, egyszer meghívlak piknikezni a partjára. :D

És stipistopp. Az én ötletem volt.

Férjhez ment. Volt pofája férjhez menni. Pedig olyan fiatal volt, előtte állt még az élet.

Úgy érzem, elárult. Az egyik legjobb barátnőm, és igazából már sose lesz az. Valaki máshoz talrtozik, aki elvette. Tőlem vette el. És most feleség. És egy éven belül gyereket akar. Soha többet nem lesz szabad.

Olyan dühös vagyok, hogy sírni tudnék. Pedig az eljegyzése is kiborított, felkészülhettem volna. Valahogy mégsem számítottam rá, hogy tényleg bekövetkezik.

Pedig boldog. Ezt akarta, erre várt. Most beteljesedett az öröme. Nekem is örülnöm kéne vele, hiszen a barátja vagyok. És örülök is, hogy örül. De féltékeny vagyok. Sőt. Inkább mint veszteséget, siratom. Nem is bánom, hogy nem voltam ott. Nem bánom, hogy nincs képem. Majd lesz. Majd hozzászokok.

Emlékszem, egyszer megegyezünk, hogy majd ha párgyerekes lestrapált fiatal anyuka lesz, egyszercsak váratlanul megjelenek és elrabolom egy napra, és akkor megint egyetemisták leszünk mindketten, és megint kacagunk a világ arcába. Megigértem neki, hogy nem engedem elfelejteni ki volt.

Habár, ez most legalább annyira valószínűtlennek tűnik, mint az, hogy valaha napokat töltöttünk együtt, családtag volt. Semmi nem lesz már a régi.

Maris, nagyon hiányzol. 

Copenhagen Climate Change Conference: A step forward?

 Hát igen. Morális kérdés. 

A gazdag és okos cégvezetők gondolom azt várnák el, hogy méltassam a COP 15 nagyszerűségét, hogy milyen jó dolog is 11 napon keresztül vakarni a fejüket, ha nem egymás delegációira újjal mutogatni, hogy kinek is kéne visszalapátolni a szart a lóba. Merthogy ugye abban egyet értenek, hogy baj van, de hogy valaki alábbadja a saját gyereke érdekében, az távol legyen.

"Én hiszek a globális felmelegedésben." Mintha vallás lenne, röhej. Igaz, hogy januárban rügyeznek a fák, de a politikusoknak ez még mindíg nem tény.

És én most írjam le, hogy jajj de jó, jajj de finom, vivát Kopenhága, vivát hogy megint nem csináltatok semmit a bolygónk meg melegszik fel.

Hát nem írom. 

Már rég késő konferenciázni. Rég késő papírosdit aláírogatni. Rég késő.

És annyira gyilkol a tehetetlen düh, hogy aki tehetne ellene, az nem tesz.

Lehet, hogy az emberiség megérett a kipusztulásra.

És ha a saját sorsát nem képes felfogni jelen körülmények közt, akkor nem is kár érte.