Hát, már nem azért hogy nyafogjak -mivel tudjuk, hogy a nyílesnyálas panaszkodós érzelmeskedős blog a legszánalmasabb dolog a világon- de nem vagyok jó passzban mostanában. Például ma sem voltam jó passzban. Mondjuk lehet ehhez az is hozzájárul, hogy húgomnak ma ünnepeltük a szülinapját, tele rokonnal ,és tele mosogatniavóval afterwards, plusz takonykór, plusz szaridő, szarkedv, és gondok a nettel. Jövőhéten egy rakás rettentesen fölösleges dologból kell megcsinálnom egy rakás rettenestesen fölösleges beszámolót, zéhát meg prezentációt. Na. De azért szép az élet.
Úgyhogy most "tévét nézek". Igen, hihetetlen, tudom. Ami ennél is hihetetlenebb, az az, amit nézek. Dehát manapság ez a "Magyarországon méltán világhírű", tehát ezt kell nézni. Nem is bánom, kellemesen lezsibbaszt, én pedig hagyom, hogy a pudingállagúra pépesedett agyam szépen igényesen, gyönyörűségesen kiszivárogjon a fülemen. És ez még semmi. Holnap Rambo négy. Tehát ha holnap nem vetem ki magam a ablakon -nemis, inkább a tévét-akkor soha.
Van itt amúgy mindenféle, kéremszépen. Néptánc, néptánc, tánc, ének, tánc, ének, zene, ének, és még tánc is. Nem is érdekel. Hülyeség, hagyjuk.
Mostanában már azt is szoktam futtatni az agyamban, hogy mit vegyek az embereknek kará...várj..várj....nem....ez olyan unalmas téma, hogy még leírni is halál. NEm vagyok hajlandó ilyenekről írni. Mintha máris nagymama lennék vagy mi a franc. Meg amúgy is kizökkent ez az állat tévé :D Egyszerűen nem hiszem el, hogy a "zene az kell" című büntetendően közhelyes és semmitmondó, de legalábbis a vállalhatatlanságig elkoptatott csupa nagybetűs BLŐD még mindíg színpadképes. Pontosítok. Még mindíg hagyjuk az embereket hogy felmenjenek a deszkákra és szentimentálissan ránkoktrojálják. Ilyenkor amúgy, -Isten bocsássa meg- válogatott kínzási módszerek peregnek le elmém kivetítőjén, és ettől valami beteg oknál fogva az elégtétel megkönnyebbítő érzése önt el...Hülyeség, hagyjuk.
És persze jönnek az ünnepek. Tetves "zsingöbellz" meg "szájlentnájt", riszáló mikulások, made in China rénszarvasok, soros kötésű égők, és mindenhol csurig santa-factory, meg a csilláron is fenyőfadísz. Amúgy, nemtom, lehet csak öregszem hogy itt világba nosztalgiázom, meg amúgy sem hiszem el, hogy én a következő mondatot leírom: Ez akkor is így volt, amikor én voltam fiatal ? :D Merthogy nekem rémlik a proli lucfenyő hokedlire állítva, hogy plafonig érjen :D , rajta az ízigvérig szocreál fenyődíszek, meg a fényes papírba csomagolt zselés szaloncukor, amit apával pecázunk le titokban a fa tetejéről..jéé..még van emlékem apás karácsonyról...hihetetlen az emberi agy kapacitása :D
Hmm. ezektől az emlékektől nem lett jobb kedvem.
Zárásul annyit, hogy :Na ne nevettess fiam xD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése